Egyesületünk 2010 óta vesz részt a Vidék Minõsége védjegy programban. Máig sikerült egy széles termelõi, kézmûves, turisztikai szolgáltató kört elérni és hálózatba szervezni. Több egyesületi pályázat adta lehetõségekkel (nemzetközi együttmûködési pályázat, LEADER), valamint mûködési forrásból finanszírozott kezdeményezésekkel (pl.: Vulkanland tanulmányút, értékesítési polcrendszer) tudtuk erõsíteni a táj-érték központú területi együttmûködést térségünkben. Létrehoztunk egy helyi védjegyrendszert oly módon, hogy az európai szintû közös európai területi „A Vidék Minõsége” védjegyhez, mint ernyõvédjegyhez kapcsolódhasson. Ez biztosíthatja hosszú távon, európai szinten azt a kritikus tömeget, ami a fogyasztókhoz való jobb eljutást eredményezi, és lecsökkenti az ügyintézéshez és a reklámhoz szükséges költségeket, melyek elengedhetetlenek az erre irányuló nemzetközi program európai területi szintû kivitelezéséhez és sikerességéhez. A térségi jellegû, a vidék minõségét szimbolizáló „Alpokalja-Fertõ táj” védjegyet azok a vállalkozások, szervezetek, intézmények használhatják, akik a térségi minõsítési rendszer alapján megfelelnek és a minõsítés alapdokumentumainak megfelelõen a Térségi Védjegy Tanácsa a használati jogot számára biztosította. A fentiekbõl kifolyólag a két védjegy különbözõ területi egységet szimbolizál ugyan, de együttesen alkalmazandó. A védjegy hálózat négy szakmacsoportra bontva dolgozik térségünkben: Élelmiszeripari, Kézmûvesmûvész-kisipar, Turisztikai és Épített-szellemi örökségek. Az egyes hálózati tagokból álló szakmacsoportok 2 évre választották maguk közül a Térségi Védjegy Tanács tagjait, akik az egyes szektorok szakmai munkájáért, és a minõsítések vezetéséért felelnek.
A Vidék Minõsége program megvalósult eseményeirõl…
1.Megszületett a térségi védjegy logója, elkészült a védjegy arculati kézikönyve
Célunk a helyi és kézmûves termékek termeléséhez, elõállításához, értékesítéséhez, piacra jutásának ösztönzéséhez kapcsolódó fejlesztések és programok támogatása. A védjegy program kialakítását négy magyarországi helyi akciócsoport közös munkája hozta létre: a Börzsöny, a Bakony, a Balaton-felvidék és az Alpokalja-Fertõ táj. A képen a négy térség munkaszervezet vezetõje látható a negyedéves egyeztetések alkalmával.
2.Megszületett a térségi védjegy logója, elkészült a védjegy arculati kézikönyve
Logónk formáját a térség motívumai ihlették (fertõ parti kapuk motívuma, a szürke marha szarva, de látható bennük a szív, az összekulcsolódó vonalak az együttmûködés szimbólumai)
3.A védjegy levédetése
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala oltalom alá helyezte 2014. július 30-ától 9 árucsoportban védjegyünket.
4.A szektorok felállítása
4 szektor került kialakításra a védjegyen belül: • az élelmiszer szektor, • az örökség szektor, • a turizmus szektor • a kézmûves szektor
5.Szektoronkénti és közös kiadványok készítése
2015. októberében megjelentek a szektorok külön kiadványai, valamint a Vidék Minõsége Útmutató Füzet, melyben minden fontosabb információ megtalálható a Védjegy programról. Számos plakát, roll up, szatén molinók, autós matricák, piaci kis táblák, címkék, óriásplakátok készültek a termékek közös értékesítésének könnyítésére.
6.Termelõk, szolgáltatók számára egyedi marketing anyagok készítése
A program keretein belül törekszünk tagjaink egyedi arculatának kialakítására professzionális fotók készítésével és egyedi marketing elemek (molinó, roll-up, plakát) 1-1 nyomdai példányának biztosí- tásával.
7.Védjegyes kisfilm készítése
A Börzsöny-Cserhát, Balaton-felvidék, AlpokaljaFertõ táj és a Bakony vidékfejlesztési egyesületek csapatai közös reklámfilmben mutatták meg térségük értékeit.
8.Egyesületi honlapunk
Védjegyes külön menüvel bõvült honlapunk, ahol az összes kapcsolódó információ megtalálható folyamatos frissítés mellett. www.alpokalja-fertotaj.hu
9.Közös tanulási alkalmak szervezése
Védjegyeseink számára folyamatosan szervezünk alkalmakat: csomagolástechnikáról, tiroli turisztikával kapcsolatos jó példák bemutatá- sáról és marketingrõl, ...stb. Legfeljebb negyedévente hálózati találkozókon egyeztettjük jövõbeli teendõinket, szükség esetén szektoronként találkozunk.
10.Nemzetközi tanulmányutak szervezése
A program keretein belül több nemzetközi tanulmányúton volt lehetõségük részt venni tagjainknak (Spanyolországban és Ausztriában), amikrõl rengeteg ötlettel és inspirációval gazdagodva tértek haza védjegyeseink.
11.Közös megjelenések az ország többi Vidék Minõsége védjegyes csoportjával
A Börzsöny-Cserhát, Balaton-felvidék, AlpokaljaFertõ táj és a Bakony vidékfejlesztési egyesületek védjegyes termékeik közös bemutatkozásának a Vajdahunyad vára adott otthont.
12.A Védjegy Tanács felállítása
A szektorok tagjai maguk közül szavazták meg azt a személyt, akit alkalmasnak találtak érdekeik képviseletére. Így alakult meg a 4 tagú Védjegy Tanács, kiváló szakemberekbõl.
13.A minõsítések megkezdése
2015. február 10-én kezdtük meg a termelõk minõsítését. Elsõként Godó András fürjtenyésztõnél tettünk látogatást. Ezt követõen minden szektorban a Védjegy Tanács, és igény szerint külsõ szakértõk (agrárszaktanácsadó) bevonásával folytattuk a minõsítéseket, amelyek inkább személyes tanácsadásra, megismerésre, a jövõbeli fejlesztési elképzelések megbeszélésére adtak lehetõséget. Sokat tanulhattunk egymásról, egymástól
14.Az elsõ minõsített védjegyesek ünnepélyes tábla átadása
2015. május 19-én került sor a térségi receptes könyv bemutatása mellett a táblák átadására az I. körben minõsített 18 védjegyes tagunk számára ünnepélyes keretek között. A táblákat egyesületünk elnöke és a Földmûvelésügyi Minisztériumból Szakál István Lóránt helyettes államtitkár adták át, Hegykõn, a Tornácos Házban.
15.Védjegy központ kialakítása
A védjegy központ kialakítása építési beruházással a fertõszéplaki Széchenyi Ferenc szülõkastélyénak egyik szárnyában. 2013-ban kezdõdtek el a kastély felújítási munkálatai, ami 1,5 évet és 20 millió forintot vett igénybe, de azóta is színvonalas helyet biztosít központunk és a vidékfejlesztési egyesület irodája számára. Egyesületünk értékmentõ feladatot vállalt fel, amelyre nagyon büszkék vagyunk, hiszen tevõlegesen is részt vettünk a Széchenyi örökség megõrzésében. Külön köszönettel tartozunk a tulajdonos önkormányzatnak, hogy a tervezéshez és a kivitelezéshez is hozzájárult.
16.Adventi forgatag
A Védjegy Központ átadására a 2014. évi adventi forgatag keretében került sor. Nagy érdeklõdés közepette valósult meg az Adventi forgatag elnevezésû program, ahol minden hazai védjegyes csoport kiváló termelõkkel, kézmûvesekkel, gyermekprogramokkal, kézmûves foglalkozásokkal, fotókiállítással, szakmai konferenciával, ételspecialitásokkal várta a kedves látogatókat.
17.Bemutatkozás az OMÉK-on (Országos Mezõgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás)
Védjegyeseinkkel közösen képviseltettük magunkat az OMÉK-on, ahol Godó András, fürjtenyésztõnk Termék-díjat kapott különleges, pácolt fürjtojásaival. Az OMÉK-on használtuk elsõ alkalommal a Szilágyi Lajos által tervezett és Kovács Alajos iparmûvész által készített értékesítési polc- és displayrendszerünket.
18.Vásárokon, rendezvényeken való megjelenések
Közös, illetve térségi vásárokon, rendezvényeken való megjelenési lehetõségeink között szerepelt Kapolcson a Mûvészetek Völgyében, Pannonhalmán a Világörökségek Utcáján, és Bánkon a Védjegyes Forgatagban is a budapesti OMÉK-on kívül.
19.I. Vidék Minõsége Értékesítési Pont
Az I. Vidék Minõsége Értékesítési Pont Hegykõn került kialakításra a Tornácos Házban, ahol minden védjegyes termékünk megtalálható. Az értékesítési pont átadására 2015. január 20-án kerül sor ünnepélyes keretek között.